Baráth Emőke

„BACH EGY ÚJRA ÉS ÚJRA VISSZATÉRŐ PONT AZ ÉLETEMBEN”

 

Rengeteg mesterkurzuson járt már, de professzorként most debütált. A vácott megrendezett Régi Zenei Napok apropóján Baráth Emőke énekművészt itt szerzett tapasztalatairól, élményeiről és a barokk zene előadási gyakorlatáról kérdeztük.

A világ számos városában jártál már mesterkurzusokon, régizenei fesztiválokon. Mit jelent számodra részt venni a váci Régi Zenei Napokon?

Baráth Emőke: Ez az első alkalom, mikor professzorként vagyok jelen, és én tanítok egy mesterkurzuson. Zeneakadémiai éveim alatt sok kurzuson vettem részt növendékként – Magyarországon, Európa számos országában és Amerikában is –, és rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem. Olyan tanárokhoz is elmentem, akik igazi bálványozott példaképeim voltak. Sokat lehetett tanulni csupán abból, hogy egy egész hétig intenzíven egyetlen művel foglalkoztam. Alig vártam, hogy megtapasztalhassam ezt a helyzetet a másik oldalról is, hogy milyen az, mikor én adom az instrukciókat, én terelgetem a növendéket egy-egy megoldás felé. Nagyon szeretem, hogy ilyen sok növendék van, és szeretem a közeget. Vác gyönyörű, gyerekkoromban rengeteg időt töltöttem itt, úgyhogy nagyon nosztalgikus számomra újra itt lenni. Jó látni a növendékek lelkesedését: van, aki énekel vagy vezényel és mellette hangszeren játszik – ez a sokoldalóság egészen lenyűgöző.

 

Hogy sikerült a sok említett tapasztalatot beépítened a saját mesterkurzusodba? Hogy érzed, mennyire sikerült megvalósítani, amit kitűztél magad elé célul?

BE: Az elsődleges elhatározásom az volt, hogy kifejezetten a repertoáron dolgozzunk, hogy a stíluseszközökön, a zenei megformáláson legyen a hangsúly. Semmiképp nem szerettem volna technikai dolgokba beleszólni, mert mikor én voltam növendék, én sem szerettem, ha egy néhánynapos kurzuson a professzor, aki nem tudhatta, hogy nekem mitől van az a bizonyos technikai problémám, beleszólt. Mindenkinek megvan a maga főtárgytanára, akivel éveken keresztül dolgozik. Az volt tehát az elsődleges feltétel magamnak, hogy a zenei dolgokon dolgozzunk, és azt hiszem, ez elég jól működik is: a lányok nagyon reaktívak, szeretik, mikor trükköket mutatok nekik. Úgy érzem, jó hangulatban telnek az órák, én nagyon élvezem őket. Imént beszéltem például egy Genfből érkezett lánnyal, hogy remélem, nem bánta meg, hogy jött, mire rögtön válaszolt, hogy dehogy, sőt, mikor megtudta, hogy lesz ez a kurzus, és meghallgatott néhány rólam készült videót az interneten, teljesen belelkesedett, alig várta, hogy jöjjön. Ez nekem hatalmas visszaigazolás, és nagyon jólesett hallani.

 

Térjünk rá az idei Régi Zenei Napok témájára, amely Bach, azon belül is a h-moll mise. A mesterkurzusod címében is szerepel ez a mű, tehát gondolom, ezzel az opusszal is foglalkoztatok a növendékekkel. Milyen viszonyt ápolsz a darabbal és általában Bachhal? Miért olyan speciális mű ez mindenki számára?

BE: Bach nyilvánvalóan, mint minden zenésznek, nekem is iszonyú fontos. Folyamatosan énekelem a műveit, újra és újra visszatérő pont ő az életemben. A h-moll mise az életművön belül is egészen különleges alkotás. Hogy vulgárisan fejezzem ki magam, ez egy kicsit show-darab: nem a protestáns befelé fordulás műve, hanem egy nagyon nagyvonalú hitvallás, tele egészen bombasztikus tételekkel. A katolicizmus zenei ábrázolása, amelyben a protestánshoz képest talán jobban érvényesülnek a külsőségek. Rengetegszer énekeltem, legtöbbször csak a szóló részeket, de volt olyan koncertem is, ahol a kórust is, úgyhogy eléggé jól ismerem a darabot.

 

A historikus előadói gyakorlat megszületésének következményeként vannak szemmel látható eltérések – pl. új, pontosabban régi hangszerek jelentek meg a pódiumokon. Énekes mit tapasztalsz: mit jelent énektechnikailag ez a most már egyáltalán nem újkeletű irányzat, a historizmus?

BE: Erről volt már néhány vitám… Azt gondolom, hogy nincs barokk éneklési mód. Énekesként mondom azt, hogy egyfajta énektechnika van, és ezt az egy technikát kell ráhúzni minden korszak zenéjére. Nem csinálok semmit másképp Bachnál, mint Mozartnál. A különbség az, hogy máshogy használom a stíluseszközöket. Más a vibrato mértéke, a díszítések, hogy miként használom a szöveget, hogyan kötök hangokat – de ez nem technika kérdése, hanem ez az éneklés, a kifejezés módja.

 

Felléptél a Régi Zenei Napok nyitókoncertjén, együtt zenéltél Vashegyi Györggyel, a mesterkurzus egy másik professzorával, illetve együtteseivel, a Purcell Kórussal és az Orfeo Zenekarral, ráadásul nem is először dolgoztál velük. Hogyan jellemeznéd a velük közös munkát?

BE: Úgy szoktam mondani, hogy ők az én zenei családom. Még 23-24 éves zeneakadémiai növendék voltam, mikor elkezdtem Vashegyi Györggyel dolgozni. Onnantól kezdve mindig hívott, eleinte kisebb szólókat adott, aztán egyre jobban terhelt; kiváló pedagógiai érzékkel mindig tudta, mennyire mély vízbe lehet engem bedobni. Azt kell mondjam, hogy amit a német repertoárról tudok, azt mind tőle tudom. Az alapoktól építette fel nekem, hogyan kell Bachot énekelni, hogyan kell a német szöveget kifejezni. Szeretem, hogy nagyon világos instrukciói vannak, érteni, mit mond és mi a szándéka. Az Orfeo Zenekarban és a Purcell Kórusban pedig hozzám nagyon közel álló emberek zenélnek, többükkel barátság fűz össze, úgyhogy mindig nagyon szeretek velük dolgozni.



Az új adatvédelmi tájékoztató ITT elérhető. A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás