A 35. Régi Zenei Napok kurzusvezetői:

Lax Éva – ének

Lax_Eva_enek_mezzoszopran_2008Lax Éva a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában kezdett éneket tanulni, ezzel egyidejűleg bölcsészdiplomát, majd később PhD címet szerzett a budapesti ELTE Olasz Tanszékén. Énektanulmányait később Adorján Ilona irányításával folytatta. Több ízben részt vett az innsbrucki barokk zenei kurzusokon, ahol René Jacobs, Emma Kirkby és Jessica Cash tanítványa volt. 1998-2000-ig három alkalommal Amszterdamban is járt régizenei továbbképzésen. 
Az Affetti Musicali együttes alapító tagja, de számos más régizene együttessel és zenekarral is fellépett itthon és külföldön, mint pl. a Capella Savaria, a Concerto Armonico, a Musica Profana, a Cantus Corvinus és az Ars Longa. Az olasz Accademia Bach ének- és zenekarának velencei és padovai koncertjein rendszeresen közreműködött szólistaként. Fellépett a senlisi és az avignoni fesztiválokon, valamint a párizsi Musicorán. Megalakulásuk óta sokszor szerepelt a soproni, a budapesti és a fertődi régizenei fesztiválokon, olyan neves művészek partnereként, mint Malcolm Bilson, Nicholas McGegan, vagy Spányi Miklós. 
Filológiai munkásságában kiemelkedő helyet foglal el Claudio Monteverdi összes leveleinek kritikai kiadása (Firenze, Olschki, 1994), amely 1998-ban magyarul is megjelent. 
1993 óta tanít magánéneket, először a Weiner Leó konzervatóriumban, majd 2015-től a Ward Mária zeneművészeti gimnázium régizenei szakirányának magánének tanáraként. Rendszeresen tart régizenei kurzusokat énekeseknek, egyházzenészeknek, karvezetőknek.
A Hungarotonnál és az olasz Dynamic lemezcégnél számos CD-je jelent meg, Telemann, Hasse, Steffani, Vivaldi szólókantátáival, Händel, Caldara, Carissimi operáival és oratóriumaival.  

Bernhard Forck – hegedű

Bernhard Forck_smallBernhard Forck ötévesen kötelezte el magát a hegedülés mellett. 1986-ban, a berlini Hochschule für Musik Hanns Eisler elvégzése után, ahol Eberhard Feltz tanította, a Berlini Szimfonikus Zenekar tagja lett. Ezzel egyidőben kezdett el érdeklődni a historikus előadásmód iránt, és folytatott tanulmányokat a szakterület számos elismert oktatójánál, többek között Nikolaus Harnoncourt-nál a salzburgi Mozarteum-ban. Mint a Berlini Régizene Akadémia egyik koncertmestere, munkássága eredményeként a zenekarban jelenleg is intenzív munka folyik a historikus előadásmód terén, illetve kulcs szerepet játszott a „Berlini Korabeli Hangszeregyüttes” sikerének megalapozásában. A Berlini Régizene Akadémiával karöltve Bernhard Forck rendszeresen koncertezik Európa zenei metropoliszaiban, valamint turnézik a Közép-Keleten, Japánban, Délkelet-Ázsiában, Ausztráliában, csakúgy, mint Észak-és Dél Amerikában. Hegedűművészi szakmai karrierje tündöklésében szerepet játszott a Berlini Barokk Szólisták csoportja is, amelynek a mai napig tagja. Számos CD felvétel és külföldi előadás fémjelzi művészi nagyszerűségét, amely tetten érhető a berlini Hochschule für Musik Hanns Eisler -ben folytatott tanári munkájában is. Mindezek felett, 1995-ben, modern hegedűsként megalapította a „Manon Quartet Berlin” együttest, amely munkáját a Második Bécsi Iskola zenéjének dedikálta, és részt vett a „Tanglewood’s Quartet in Residence” programban is. 2007-ben a Halle-i Händel Fesztiválzenekar igazgatójává választják, és a „Händel zu Hause” koncert-sorozat művészeti vezetője. 2010-ben Händel Orlando, 2012-ben az Alcina, 2014-ben az Arminio, 2016-ban pedig a Sosarme, Re di Media című operájának fesztivál-produkcióját vezényli. A fesztivál nagyszerű sikerét CD és DVD felvételek tanúsítják.

Vashegyi György – karmester

Vashegyi Gy+Ârgy_kicsiVashegyi György, Liszt Ferenc-díjas karmester, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola/Egyetem zenekar, régizenei kamara, basso continuo, régizene előadói gyakorlat, repertoárismeret, historikus zenetörténet tanára, az Orfeo zenekar és Purcell kórus művészeti vezetője, karnagya, valamint a Magyar Állami Operaház vendégkarmestere. A Magyar Művészeti Akadémia tagja. Vashegyi György 1970-ben született, Budapesten. Gyermekkorától hangszeres képzésben részesült: hegedű, furulya és oboatanulmányokat folytatott, később pedig zongorázni, orgonálni és csembalózni is tanult. 18 évesen felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola karmesterképzőjébe, Lukács Ervin osztályába. Kiváló eredménnyel diplomázott 1993-ban. Saját bevallása szerint pályaválasztását döntően Johann Sebastian Bach művészete, és azon belül is  a Máté-passió befolyásolta. Nagy hatással volt még rá Helmuth Rilling 1986-ban megrendezett budapesti hangversenye, ami után Vashegyi elhatározta, hogy „ilyesmivel szeretne foglalkozni.” A következő évben, 1987-ben részt vehetett a nyugatnémet karmester Német Demokratikus Köztársaságban, Lipcsében tartott kurzusán, ahol többek között az őt döntően befolyásoló Máté-passiót is hallhatta idolja vezényletével. Szintén Gardiner hatására vezethető vissza Vashegyi két együttesének, a Purcell Kórusnak és az Orfeo Zenekarnak a megalapítása. Vashegyi együtteseinek nem csak „karmestere”, hanem „menedzsere” is: maga szervezi együttesei előadásait és annak minden szükséges feltételét – a kottaanyag beszerzésétől, a próbák megszervezésétől a hangszerek szállításán és a szólisták szerződtetésén át a művek betanításáig. 2000-ben debütált a Magyar Állami Operaházban, 2001-től rendszeres vendégkarmestere az intézmény előadásainak. Vashegyit még hallgatóként, 1992-ben kérték fel, hogy a Zeneakadémián számozott basszust tanítson csembalistáknak. Emellett Kroó György, a zenetudományi tanszék vezetője meghívására 1995 és 1997 között Ausführungspraxist tanított az ifjú muzikológusoknak.[Az akadémián azóta régizenei kamarát és historikus zenetörténetet is tanít. 2010-ben az ő vezetésével alakult meg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem régizene tanszéke, és személyes meghívására érkeztek olyan vendég-oktatók, mint Malcolm Bilson vagy Simon Standage. A 2000-es évek második felétől az egyetem zenekaraival is egyre többet dolgozik együtt, a 2014-15-ös évtől pedig vezénylést is tanít.

Nicholas Parle – csembaló mesterkurzus

Nicholas Parle

Nicholas Parle Ausztráliában született, a Sydney-i Egyetemen szerzett diplomát. Londonba költözését követően számos vezető régizenei együttessel dolgozott együtt. 1989-ben a belga bruges-i nemzetközi csembalóversenyen első lett. 2014-ben a Royal Holloway-ban szerzett  zenei diplomát. Jelenleg a bécsi magánegyetemen (Musik und Kunst Privatuniversität of the City of Vienna) a lipcsei egyetemen (Hochschule für Musik and Theater), valamint a londoni egyetemen (Guildhall School of Music and Drama) tanít.

A Régi Zene Napokon, 2019 nyarán Vácott a csembaló mesterkurzuson találkozhatnak vele a jelentkezők. Témái között többek között angol virginalisták (Byrd, Bull stb.), valamint a 18. századi francia zene, különösen Rameau művei szerepelnek.

forrás:
https://www.nicholasparle.com/biography



Az új adatvédelmi tájékoztató ITT elérhető. A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás