Nemzeti Orgonaregiszter Programok Rólunk Érdekességek Pályázatok
en
Bérleten kívüli koncertek OperaCinema Dallamvivők Nemzetközi Ifjúsági Konferencia Koncertmisék Kamarakoncertek Térzene Stream koncertek (Youtube)

Művészek

Nemzeti Filharmonikus Zenekar

Nemzeti Filharmonikus Zenekar

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar közel egy évszázada Magyarország vezető szimfonikus zenekarainak egyike. A Ferencsik János és Kobayashi Ken-Ichiro nevével fémjelzett korszakok után új fejezet kezdődött a zenekar történetében, amikor 1997-ben Kocsis Zoltán lett főzeneigazgatója. Az ezt követő két évtized során a zenekar megújult, nemzeti szimfonikus együtteshez méltó sokoldalúsággal nemcsak klasszikus műveket, hanem a repertoárról korábban hiányzó fontos alkotásokat is megszólaltat, a közelmúlt és napjaink magyar zenéjét is megismertetve közönségével. Kocsis Zoltán halála után 2017 márciusától 2020 augusztusáig a zenekarnál korábban éveken át első állandó karmesterként közreműködő, komoly nemzetközi karriert maga mögött tudható, Liszt Ferenc-díjas Hamar Zsolt töltötte be a Nemzeti Filharmonikusok zeneigazgatói posztját.

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar az elmúlt 15 évben mintegy 40 országban közel 330 külföldi turnékoncertet adott. Kocsis Zoltán vezetésével olyan neves helyszíneken és fesztiválokon lépett fel, mint a New York-i Avery Fisher Hall, a tokiói Suntory Hall, a birminghami Symphony Hall, az athéni Megaron, a bukaresti Enescu Fesztivál, a Colmari és a Kanári-szigeteki Fesztivál, bogotai Beethoven Fesztivál; 2011-ben, a Liszt-év alkalmából a brüsszeli Bozar Központban és a Vatikánban játszott, a XVI. Benedek pápa tiszteletére adott koncerten. Az együttes rendszeresen visszatér többek között Franciaországba, Japánba, Németországba, Romániába, Spanyolországba, Szlovákiába és Szlovéniába. Az utóbbi években felléptek Bogotában, Isztambulban és Dél-Koreában és Kínában is.