A Purcell Kórus és a korhű hangszereken játszó Orfeo Zenekar novemberi hangversenyeit a K. 201-es A-dúr szimfónia nyitja, amely fiatalkori alkotás (komponáláskor Mozart még nem volt 18 éves), de már egyéni hangvételű remekmű.

A szimfónia után Mozart csodálatos Klarinétversenye (A-dúr, K. 622) hangzik el, Egri Márton szólójával. „Mozart utolsó, felülmúlhatatlan versenyműve ez – szólistánk, Egri Márton a maga korában és ma is ritkaságnak számító eredeti hangszer kópiáján, basszetklarinéton játszik. Sokan összekeverik ezt a basszetkürttel, mely más Mozart-művekben, így a Requiem-ben szereplő, F-hangolású fontos hangszer: a basszetklarinét egy egészen speciális instrumentum, amellyel Mozart barátja, zenésztársa, Anton Stadler rendelkezett, s amelyre a klarinétötös és a klarinétverseny is íródott. Ennek a hangterjedelme is más, nagyobb, mint egy modern klarinété. Ma az egész világon kevés bassszetklarinét-kópia lelhető fel, ez a remekmű így nagyon ritkán hallható élő koncerteken.” – hangsúlyozza Vashegyi György. Egri Márton zeneakadémiai tanulmányai után historikus klarinétot tanult külföldön, és a közelmúltban a Capella Savariával vette lemezre a Mozart-klarinétötöst és -klarinétversenyt, így különösen jól ismeri ezt a repertoárt.

A francia eredetű klarinét a többi fafúvósnál később, az 1770-es években „került” a bécsi klasszikus szimfonikus zenekarba: Salzburgban és Eszterházán viszont ekkor még nem használták, így Mozart és Haydn sokáig nem találkozott vele, ezért nem is komponált rá. Mozart valószínűleg a mannheimi zenekarban hallott először klarinétot szimfonikus zenekarban, ezért a hangszer már felbukkan a zenekar számára írott Idomeneo című operában (1781), illetve a Haffner-szimfóniában is (1782). Igazán fontos és valóban szólisztikus szerepet azonban Anton Stadlernek köszönhetően kapott, aki emberi gyengeségei (pl. Mozart-kéziratok elveszítése) mellett minden bizonnyal kiemelkedő muzsikus volt. A kvintett és a versenymű mellett Mozart a Titusz kegyelme című opera (1790) hatásos klarinétszólóit is neki írta.

A koncertek második részében Mozart monumentális c-moll miséje szólal meg, amelyben különösen intenzíven érzékelhető Händel oratóriumainak (pl. a Jephtha kórustételeinek) hatása. Mozart Bécsben Gottfried van Swieten bárónak (1733-1803) köszönhetően ismerkedett meg Bach és Händel művészetével, átiratokat is készített Händel kompozícióiból. A holland származású van Swieten báró a Német-Római Birodalom szolgálatában álló diplomata és kormánytisztviselő volt, majd 1777-től élt Bécsben. Ma leginkább udvari könyvtárosként, Carl Phillip Emanuel Bach, Haydn, Mozart és Beethoven patrónusaként, valamint a Haydn-oratóriumok szövegírójaként emlékezhetünk rá.