Barion Pixel
Nemzeti Orgonaregiszter Programok Rólunk Érdekességek Pályázatok
en
Bérleten kívüli koncertek OperaCinema Dallamvivők Nemzetközi Ifjúsági Konferencia Koncertmisék Kamarakoncertek Térzene Stream koncertek (Youtube)

Művészek

Nemzeti Énekkar

Nemzeti Énekkar

A Nemzeti Énekkar 1985-ben alakult Állami Énekkar néven, Pászti Miklós zeneszerző–karnagy vezetésével. Az együttes történetének első nagy korszaka 1990-ben kezdődött, amikor az alapító-karnagy halálát követően Antal Mátyás vette át a karigazgatói teendőket, ő 2016. március 31-ig töltötte be ezt a tisztséget. A bő negyedszázad alatt az Énekkar Magyarország vezető hivatásos kórusává vált, amelynek profilja a zenekar-kíséretes kompozíciók, oratóriumok, valamint a cappella művek előadása.

Repertoárja ennek megfelelően rendkívül gazdag, a kora barokk Schütz alkotásaitól Bach, a bécsi klasszikusok és a 19. század zeneszerzőinek kompozícióin keresztül a 20. század és a kortárs zenéig minden irányba nyitott, műfaji határok nélkül.

Az együttes művészeti vezetője 2016. január 1-től Somos Csaba.

Az együttes a hazai koncertek mellett nemzetközi felkéréseknek is rendszeresen eleget tesz; szerepelt Európa számos országában, Izraelben és Japánban, valamint rendszeresen koncertezik a magyarok által is lakott határon túli településeken.

A Nemzeti Énekkar repertoárján hangsúlyosan jelen levő 19. századi oratóriumok mellett az együttes kiemelt fontosságot tulajdonít a kortárs művek előadásának. Számos ősbemutató, illetve magyarországi bemutató fűződik a nevéhez, például Jeney Zoltán Halotti szertartás oratóriuma vagy Kurtág György A csüggedés és keserűség dalai című kompozíciója – amely sokak szerint a kórusirodalom egyik legnehezebb alkotása –, de a repertoár részét képezik mások mellett Beischer-Matyó Tamás, Durkó Zsolt, Lendvay Kamilló, Ligeti György, Orbán György, Petrovics Emil, Soproni József, Szokolay Sándor, Tóth Péter és Vajda János alkotásai is. Ehhez kapcsolódik, hogy az együttes több kortárs szerző alkotását énekelte lemezre (Huszár, Csemiczky, Bozay, Király, Hollós, Sári).

A kórus visszatérő közreműködője a Nemzeti Filharmonikusok martonvásári nyári Beethoven-sorozatának, kiemelkedő szereplője a zenekar családi matiné koncertsorozatának, valamint a Kocsis Zoltán művészeti vezetésével 2006 óta felépülő Bartók Új Sorozatnak. A Nemzeti Énekkar a Nemzeti Filharmonikusok szilárd támasza abban a művészi törekvésben is, hogy a megszokott koncertrepertoárról méltatlanul hiányzó műveket is hallhasson a közönség. Ebbe a sorba illeszkednek például Britten, Debussy, Enescu, Janáček, Ravel alkotásai. A Nemzeti Filharmonikusok Richard Strauss operáit bemutató nagy sikerű szériájában az énekkar mellett több tagja szólistaként is fellépett. Szintén az elmúlt évek kiemelkedő eseményei közé tartozik a kórus közreműködése Schoenberg Mózes és Áron Kocsis Zoltán által vezényelt és befejezett operájának előadásában. A hagyományos oratóriumrepertoár darabjai mellett olyan jelentős, de ritkán műsorra kerülő művek megszólaltatása is fűződik a nevéhez, mint Mahler nagyszabású kórusos szimfóniái, Bruckner Te Deuma és Liszt Krisztus-oratóriuma, vagy a Szent Erzsébet legendája. A Nemzeti Énekkar a Müpában megrendezett nagyszabású Wagner-napok rendszeresen meghívott közreműködője.

A Nemzeti Énekkarral az utóbbi harminc évben olyan kiváló karmesterek dolgoztak együtt, mint Doráti Antal, Eötvös Péter, Fischer Ádám, Lionel Friend, Fürst János, Lamberto Gardelli, Hamar Zsolt, Sebastian Weigle, Kovács János, Lehel György, Ligeti András, Lukács Ervin, Kobayashi Ken-Ichiro, Bertrand de Billy, Rico Saccani, Jurij Szimonov, Carlo Montanaro, Krzysztof Penderecki, Vásáry Tamás, Kocsis Zoltán.