Nemzeti Orgonaregiszter Programok Rólunk Érdekességek Pályázatok
en
Bérleten kívüli koncertek OperaCinema Dallamvivők Nemzetközi Ifjúsági Konferencia Koncertmisék Kamarakoncertek Térzene Stream koncertek (Youtube)

Művészek

Somos Csaba

Somos Csaba

Karigazgató

A Liszt-díjas művész 2016. április 1-től a Nemzeti Énekkar karigazgatója. Művészi zenei pályájának fókuszában egyszerre van jelen a vokális és instrumentális zene. Fő hitvallásának a szenvedélyes interpretációt tartja, hangsúlyozza a professzionalizmuson túli meggyőző zenei átütő erőt.

Diplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerezte, előbb ének-zene tanár és karvezető, majd karmester szakon, Lukács Ervin és Gál Tamás tanítványaként. Elvégezte Johannes Moesus, Jürgen Jürgens és Jurij Szimonov mesterkurzusait. 22 éves kora óta aktív kórusvezető. Majdnem 17 éven át volt a Vasas Művészegyüttes Énekkarának karnagya. 2002-ben megalapította a Vass Lajos Kamarakórust, amelyet 2017-ig vezetett. Zeneigazgatóként dolgozott a debreceni Csokonai Színházban, majd a Pécsi Nemzeti Színházban, és vezető karnagya volt a Magyar Rádió Énekkarának. Vendégkarmesterként és karnagyként számos magyar szimfonikus zenekarral és hivatásos kórussal lépett fel. Külföldi zenekaroknál is vendégszerepelt, így a Salernói Filharmonikus Zenekarnál (Olaszország) és Japánban a Szakatai Filharmonikus Zenekarnál. Karnagyként és karmesterként gyakran hívják Spanyolországba, Olaszországba, Oroszországba, Romániába, Görögországba, Macedóniába, Ausztriába, Németországba és Kínába. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, zenei versenyek és fesztiválok gyakorta felkért zsűritagja. A Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetségének (KÓTA) alelnöke. Szakmai munkásságát Rubányi-díjjal, 2014-ben pedig Liszt-díjjal ismerték el. 2015-ben megszerezte a „Doctor of Liberal Arts” (DLA) tudományos fokozatot „summa cum laude”- minősítéssel.