Nemzeti Orgonaregiszter Programok Rólunk Érdekességek Pályázatok
en
Bérleten kívüli koncertek OperaCinema Dallamvivők Nemzetközi Ifjúsági Konferencia Térzene Stream koncertek (Youtube)

Művészek

Berecz Mihály

Berecz Mihály1997. október 20-án született. 3 éves korától gardonozik, 4 évesen már a Petőfi Csarnokban, a Csángó fesztivál gálaestjén lépett fel. 7 éves korától hegedül a Szent István Zeneiskolában, Mestere Ulrich István. 9 éves korától zongorázik, tanára Major Edit.

Műsorain Bach, Haydn, Mozart, Bartók művei szerepelnek. 2010-ben kiemelt első díjat kapott a XII. Országos Zeneiskolai Zongoraversenyen, Nyíregyházán, és ugyanebben az évben szerepelt a Berlini Zenei Fesztiválon, mint a Szakközépiskola Zenekarának szólistája. 2010 szeptemberében a Magyarkanizsai Nemzetközi Jazz Fesztiválon már önálló koncertet adott.

10 évesen kezdett el zeneelméletet és zeneszerzést is tanulni, tanárai Draskóczy László és Szalai András. Ma már zenét is szerez, Köszöntő című vonószenekari muzsikáját 2007-ben mutatták be. 2010 nyarán fejezte be Kyrie című művét, melyet orgonára, vonószenekarra, kórusra és 2 szólistára írt. Vermes Mária hegedűművész felkérésére hegedűduót írt. 2011 márciusában önálló koncertje volt a szakközépiskola vonós zenekarával, itt elhangzott Kyrie című oratórikus szerzeménye is.

2011 decemberében kiemelt nívó díjat kapott a III. Országos Bartók Béla Zeneiskolai zongoraversenyen. Emellett megkapta a legjobb Bartók mű előadásáért járó különdíjat. A Barvinok Ukrán Nemzetközi Alapítvány 2012. április 20. és 23. között Prágában rendezte meg a Nemzetközi Ifjúsági Fesztivált, amelyen tánc, ének, kamara, szólóhangszer és könnyűzene kategóriákban versenyeztek a fiatalok. Berecz Mihály arany díjat kapott.

2013. május 30-án a Művészetek Palotájában, Kocsis Zoltán születésnapi jótékonysági estjén Ravel G-dúr zongoraversenyének szólistája volt Kocsis Zoltán vezényletével, a Zuglói Filharmónia kíséretében.

2013 júliusában a berlini Konzerthausban, a Young Euro Classic fesztiválon a Zuglói Filharmónia kíséretében Liszt Ferenc Magyar Fantázia című művének szólistájaként lépett színpadra.