Nemzeti Orgonaregiszter Programok Rólunk Érdekességek Pályázatok
en
Bérleten kívüli koncertek OperaCinema Dallamvivők Nemzetközi Ifjúsági Konferencia Térzene Stream koncertek (Youtube)
2017.10.03 - 2017.12.16.
Maestro Solti Nemzetközi Karmesterverseny
Budapest, Pécs
Bolyky Zoltán

1980-ban, muzsikus szülők gyermekeként született Budapesten.

Ötévesen kezdett hegedülni, nyolcévesen zongorázni. Első zenekari élményeit zeneiskolás korában szerezi, melyek döntő impulzusokat jelentettek a pályaválasztás szempontjából.

A Bartók Konzervatórium elvégzése után a Zeneakadémia hegedű szakán folytatta tanulmányait, majd a karmesterképző szakra is felvételt nyert Gál Tamás és Ligeti András osztályába. 2005-ben hegedűművész-tanári, 2007-ben pedig karmesteri diplomát szerzett.

Hegedűsként Ágoston András, Zsigmondy Dénes, Nelly Söreghy-Wunderlich, valamint a bécsi Brahms Trió kurzusain vett részt. Karmesterként Salvador Mas Conde, Michael Dittrich, Peskó Zoltán, Marco Zambelli és Carlo Caputo mesterkurzusain gyarapította tudását; mindemellett hegedűsként szerzett zenekari tapasztalatai is segítették karmesteri tanulmányait.

Egyetemi évei alatt a Musica Sonora Kamarazenekart irányította, majd a Bartók Konzervatórium Kamarazenekarának vezetésével bízták meg.

2007-től az intézmény Szimfonikus Zenekarának karmesteri feladatait látta el, mely irányítása alatt 2009-ben a Ferencsik János emlékére megrendezett Országos Zenekari Versenyen első helyezést ért el, valamint megkapta a legjobb karmesternek járó különdíjat is. Mindemellett kamarazenét is oktatott a konzervatóriumban.

2009-től három éven át a Szolnoki Szimfonikus Zenekar állandó karmestere. A szimfonikus estek, oratorikus előadások mellett a Kelet-magyarországi Filharmóniával együttműködve számos ifjúsági előadást dirigálta, melyek keretében saját rendezésű opera-keresztmetszeteket mutattunk be Jász-Nagykun-Szolnok megyében.

2010-ben felkérték a Hegyvidéki Solti György Zenekar vezetésére, ahol igyekeznek mind szélesebb repertoárt kínálni – számos lehetőséget adva fiatal szólistáknak a bemutatkozásra. Koncertjeiken rendszerint prózai bevezetőkkel is törekszik segíteni a megszólaló darabok élményszerű hallgatását.

2014 óta a Debreceni Zeneművészeti Egyetem Szimfonikus Zenekarát is irányítja.

Szintén 2014 óta rendszeresen vezényli a Virtuózok c. klasszikus zenei tehetségkutató díjazottjainak gálahangversenyeit. A fiatal tehetségek produkcióinak zenei vezetőjeként a hangversenyek szakmai előkészítésében is tevékeny szerepet vállal.