Nemzeti Orgonaregiszter Programok Rólunk Érdekességek Pályázatok
en
Bérleten kívüli koncertek OperaCinema Dallamvivők Nemzetközi Ifjúsági Konferencia Koncertmisék Kamarakoncertek Térzene Stream koncertek (Youtube)
2017.10.03 - 2017.12.16.
Maestro Solti Nemzetközi Karmesterverseny
Budapest, Pécs
Kocsár Balázs

A budapesti Madách Gimnáziumban érettségizett, majd a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában zeneszerzést, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán először karvezetést Párkai István, majd karmesterséget Lukács Ervin tanítványaként tanult, mely tanszakon 1991-ben kiváló minősítéssel diplomázott. Mesterkurzusokon vett részt Lipcsében Helmuth Rilling, a Sibelius Akadémián Jorma Panula, a szombathelyi Bartók Szemináriumon Eötvös Péter vezetésével, majd tanulmányait a bécsi Zeneakadémián fejezte be, Prof. Karl Österreicher irányítása mellett.

1989-ben a Magyar Televízió 6. Nemzetközi Karmesterversenyének legjobb magyar résztvevőjeként harmadik díjat nyert. Gregor József hívó szavára 1990-től 1993-ig a Szegedi Nemzeti Színházban opera-karmesterként dolgozott, 1991-től 1994-ig az Állami Hangverseny-zenekarnál Lukács Ervin mellett volt asszisztens karmester.

1992-ben kapott először lehetőséget a Magyar Állami Operaházban. Két produkció elvezénylése után Medveczky Ádám főzeneigazgató karmesteri állást ajánlott neki az Operaházban, de ő inkább az akkor számára nagyobb lehetőséget, felelősséget, kihívást jelentő debreceni Zeneigazgatói állást fogadta el. 1993 januárjától 1999 novemberéig töltötte be először ezt a pozíciót. Sikerült lendülettel megtölteni a debreceni operajátszást a szakma és a közönség egyértelmű pozitív fogadtatása mellett. 1999-ben Liszt-díjjal tüntették ki.

1995-ben győztese lett a Római Operaház által rendezett Franco Ferrara Karmesterversenynek. Ez az eredmény nagyon sok meghívást, felkérést, nemzetközi ismertséget hozott számára. Így került 1999-ben a Frankfurti Operába is, ahol az első sikeres előadások után leszerződtették első karmesternek. Dolgozott Olaszország, Németország és Belgium legnagyobb városaiban, Milánóban, Firenzében, Rómában, Velencében, Palermóban, Hamburgban, Lipcsében, Kölnben, Antvepenben, Gentben, Liege-ben. E mellett fellépett Svájcban, Franciaországban, Hollandiában, Lengyelországban és Oroszországban is.

2004-ben újra visszatért Debrecenbe, mert az előzőkhöz képest még nagyobb kihívás várta, a város három legfontosabb zenei intézményének: a Debreceni Filharmonikus Zenekarnak, a Kodály Kórusnak és a Csokonai Színház Operatagozatának szakmai vezetése. A feladata az együttesek egységes színvonalának emelése, az európai kulturális vérkeringésbe való beemelése volt.

2010 óta a Pécsi Tudományegyetem adjunktusaként tanít, 2015-től a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara Zeneművészeti Intézetének tanszékvezető tanára. 2011–2013 között a Budapesti Tavaszi Fesztivál zeneigazgatója volt. 2016-tól a Magyar Állami Operaház megbízott főzeneigazgatója, 2017-től főzeneigazgatója. 1988 óta több mint 80 különböző operát – barokk művektől a kortárs operákig –, több mint ezer előadást vezényelt itthon és külföldön, emellett számos DVD-n és CD-felvételen működik közre. 2017-ben Magyarország Érdemes Művésze díjat vehetett át.