Nemzeti Orgonaregiszter Programok Rólunk Érdekességek Pályázatok
en
Bérleten kívüli koncertek OperaCinema Dallamvivők Nemzetközi Ifjúsági Konferencia Koncertmisék Kamarakoncertek Térzene Stream koncertek (Youtube)
2017.10.03 - 2017.12.16.
Maestro Solti Nemzetközi Karmesterverseny
Budapest, Pécs
Medveczky Ádám

1941-ben született Budapesten. Ütőhangszer tanulmányait a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolában végezte, ott 1962-ben szerezett ütőhangszer és szolfézs tanári diplomát. A Magyar Állami Hangversenyzenekar tagja volt 1960-tól 1969-ig, mint szólamvezető üstdobos. Ezzel egyidejűleg kisegített két éven át az Opera zenekarában. 1971-ben kapott karmester és zeneelmélet tanári diplomát, mely után Rómában és Velencében vett részt karmester-kurzuson. 1969 óta az Operaház karmestere, ahol 1990-1993 zeneigazgatóként is működött. A MATÁV (jelenleg T-Com) zenekarnak 1988-tól 1997-ig volt a művészeti vezetője. A Győri Filharmonikus Zenekart 1997-től 2009-ig irányította. 2008-ban alternatív Kossuth-díjat kapott. Az Operaház beválasztotta örökös tagjai közé; Liszt-díjas, Érdemes művész. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen docensi kinevezéssel dolgozik. 2011 márciusában Kossuth-díjjal tüntették ki. 2016 december 2-án Prima Primissima-díjat kapott.