Ezen az estén egy német és egy orosz zeneszerző szenvedélyes, őszinte, fennkölt és magával ragadó vallomásait hallhatjuk. Beethoven számára a zongora volt az elsődleges kifejezési eszköz, a hangszer, amelyen a legjobban játszott, amelyen kísérletezett és amely kezdetben a legnagyobb sikereket hozta számára. Nem véletlen, hogy első szerzői estjeinek nélkülözhetetlen részei voltak az új zongoraversenyek, melyekben ő játszotta a szólót, és szerzői tehetsége mellett virtuozitását és drámai kifejezőerejét is megcsillogtathatta. 
Csajkovszkij 5. szimfóniája önéletrajzi jellegű. Ahogyan egy levelében írja, ebben a szimfóniájában a sorssal való reménytelen küzdelmet jeleníti meg. Valóban, van egy sors motívum, mely hol melankolikus, hol tragikus, de meg-megjelenik a tételekben. Az első tételben az elején, borongva sejteti a mondanivalót, a második tétel idilli szerelmi vágyódását kétszer is szétrombolja, a harmadik tétel keringőjében gáncsoskodik. A meglepetés azonban a negyedik tétel. Csajkovszkij levelével ellentétben a sors ebben a tételben megszelídül, és új, fenséges és emelkedett köntösben jelenik meg. A szimfónia tanulsága tehát, hogy le lehet győzni a keserű sorsot.

Ezen az estén egy német és egy orosz zeneszerző szenvedélyes, őszinte, fennkölt és magával ragadó vallomásait hallhatjuk. Beethoven c-moll zongoraversenye abban az időszakban keletkezett, amikor világossá vált előtte, hogy hallását teljesen el fogja veszíteni, és ez zongorista pályafutását minden bizonnyal derékba töri. Bár komolyan foglalkoztatta az öngyilkosság, mégis úgy döntött, minden erejét megfeszítve komponál és zenél, amíg lehet. Ez a harcias küldetéstudat jelenik meg ebben a műben, és az is, hogy az élettel való dacolás és kényszerű elmagányosodás mögött egy végtelenül szelíd, emberi, nemeslelkű szerző áll, aki ebben a művében is igyekszik őszintén bátorítani mindenkit, akinek küzdelmei vannak. 
Csajkovszkij 5. szimfóniája önéletrajzi jellegű. Ahogyan egy levelében írja, ebben a szimfóniájában a sorssal való reménytelen küzdelmet jeleníti meg. Valóban, van egy sors motívum, mely hol melankolikus, hol tragikus, de meg-megjelenik a tételekben. Az első tételben az elején, borongva sejteti a mondanivalót, a második tétel idilli szerelmi vágyódását kétszer is szétrombolja, a harmadik tétel keringőjében gáncsoskodik. A meglepetés azonban a negyedik tétel. Csajkovszkij levelével ellentétben a sors ebben a tételben megszelídül, és új, fenséges és emelkedett köntösben jelenik meg. A szimfónia tanulsága tehát, hogy le lehet győzni a keserű sorsot.